Kezdőlap > Actuality > Kijelenthetjük, hogy a nagy nemzetközi kiállítások megrendezése bizonytalanná vált?
ActualityEventsEXPO

Kijelenthetjük, hogy a nagy nemzetközi kiállítások megrendezése bizonytalanná vált?

A koronavírus okozta kellemetlen helyzetek a kiállítási szektort is érzékenyen érintik. A nagy nemzetközi, de a hazai kisebb rendezvények megszervezése és lebonyolítása is olyan bizonytalanságokat hordoz, amellyel eddig senki nem számolt.

A 2020-as év tavaszától sorra jelezték a kiállításokat szervező cégek, hogy néhány hónappal későbbre teszik az eseményeket, ezzel önmagában nem is problémát okozva egyrészt saját maguknak, másrészt a kiállító cégeknek, és persze nem utolsó sorban a vásárokat rendezvényeket látogatni szándékozó, üzletembereknek, és magánembereknek egyaránt!

Aztán kiderült, hogy nem csak néhány hónappal, de akár egy évvel is elhalasztják, és 2020-róül áthelyezik 2021-re a megrendezés időpontját. Hamarosan bebizonyosodott azonban, hogy a járványügyi helyzet, még nem tud választ adni, hogy az egy évvel eltolt megrendezés, kivitelezhető-e? Ennek okán, neves, csomagolástechnikához köthető, – de persze más iparágban is hasonló a helyzet -, kiállítások is sorra jelentették be, hogy több évre is eltolják a 2020-ban megrendezni kívánt eseményt!

Ez már kellően elegendő volt a kiállító cégeknek is arra, hogy bizonytalan tényezőként értékeljék a helyzetet, és sok cég jelezte szándékát, hogy lemondja a részvételt a kiállításokon. Egyrészt ők sem látják megnyugtatónak a helyzetet, másrészt mindezek után a látogatók számának a csökkenésével is kell számolni, ami viszont  a kiállítások hatékonyságát is alapos számítások kereszttüzébe helyezi.

A PACKRADAR-XPO 2020-ban pont azért jött létre, hogy ezeket a bizonytalanságokat kiszűrje.

Nem szerettünk volna illúziókat kergetni, de az volt a célunk, hogy a lehető legtöbb hazai a csomagolástechnika valamelyik ágában tevékenykedő céget belevonjuk a projektbe. Tulajdonképpen sikeresnek ítéljük meg a kezdeti lépéseket, bár nem vagyunk teljesen elégedettek.

Sikeresnek azért mondhatjuk, mert egy olyan üzleti próbálkozás ez a kiállítás, ami már régóta hiányzik a hazai palettáról.

Lényegébe kijelenthetjük, hogy a régebbi hazai szakmai kiállítások már nem léteznek, amik helyette jöttek létre, azok meg nem tudták még megtalálni a teljes iparágat, megfelelő ajánlattal.

A kiállítások lebonyolítása költséges, szervezőnek, kiállítónak, és bizony a látogatónak is.

A több millió Ft-os „helyárak” mellett, az ott dolgozó kollégák kieső bérezése is komoly költség tényező, a szállításról logisztikáról nem is beszélve. Ez néha már olyan mértéket ölt, hogy a kiállítók egy része, egész egyszerűen kijelentette, hogy a költség oldalt nem ellensúlyozza a később megvalósult eredmény.

Ez az egyik oka, hogy nemzetközi neves kiállításokra, csak bizonyos cégek tehetik meg a büdzséjükből, hogy forrásokat biztosítsanak rá. A kisebb cégek esélye a zéróhoz közelít, hiszen itt nemcsak a rettentően drága „helypénz” okoz gondot, de a logisztika és akár már a szállítások ára is olyan tényező, amit mérlegelni kell.

jövő héten folytatjuk……

Packradar